Main fundraiser photo

Hoppá! Camp

Donation protected
(English below)

Támogasd a Hoppá Táborszervező Egyesület munkáját annak érdekében, hogy rászoruló - hátrányos helyzetű gyermekek is táborozhassanak!

 KIK VAGYUNK MI? 

 A Hoppá! egy fiatal felnőttekből álló, több mint húsz fős társaság, akik immár egy évtizede szerveznek táborokat 10-14 éves gyerekek számára.
A csapat magját a budapesti Eötvös József Gimnázium egykori tanulói adják – az ő tapasztalataik alapján született meg Gardézia, melyet immár hetedik alkalommal látogathatnak meg az izgalomra éhes kalandorok. 

 MIT CSINÁLUNK?

 A nyári tábor ideje alatt a táborozók ebben a fiktív világban, Gardéziában találják magukat, ahol vezetőik segítségével újabb és újabb kérdésekre kell megtalálni a választ, újabb és újabb rejtélyeket kell megoldaniuk. Ahogy a táborvezetők, úgy a hétköznapi dolgok (szálláshely, étkezés, autók, stb.) is Gardézia mitológiájának részei, így ragadva magával a gyerekek figyelmét egy teljes héten át, reggeltől estig. 
A kaland folyamán a táborozóknak logikai feladványokkal kerülnek szembe, ügyességi- és sorversenyekben, sportbajnokságokban kell sikeresen részt venniük, miközben sárkányokkal, tündérekkel, trollokkal és ezer más fantázialénnyel találkoznak.

 A tábor elsődleges célja azonban mégsem az ész- és ügyességi játékok megnyerése. A hét folyamán ugyanis fokozatosan a gyerekek is ráébrednek: közösen, egymást segítve képesek legyűrni az akadályokat, míg egymással versengve és a másikat hátrahagyva ez lehetetlen.

 Éppen ezért nehéz beskatulyázni táborunkat: egy olyan, logikai- és sportjátékokkal megfűszerezett fantáziavilágba vezetjük táborozóinkat évről évre, ahol nagyon is valós döntési helyzetekbe kerülnek, sokszor próbára téve becsületességük, kitartásuk – miközben gyakran évekre szóló barátságok születnek a csapatok tagjai között.

 MIRE GYŰJTÜNK?

Szeretnénk a Gardéziát minél több gyermekkel megismertetni, mert hisszük, hogy a szerepjáték és a fantáziajáték minden gyermek belső fejlődését, kreativitásának, problémamegoldó- és együttműködőkészégének fejlődését szolgálja. 

 MIBEN TUD SEGÍTENI?

 Adománya segítségével rászoruló, hátrányos helyzetben lévő gyermekeket szeretnénk magunkkal vinni a Hoppá! Kalandtábor nyári táborába. 

 HOGYAN MŰKÖDIK A GYŰJTÉS?

A gyűjtést 2018 májusában indítjuk egy egészen július első hetének végéig szeretnénk nyitva tartani. 
Amennyiben úgy dönt, szívesen támogatna minket, az adományozás a DONATE NOW gombra kattintva lehetséges. A rendszer az felajánlásokat euróban  (1 EUR= kb. 314 HUF) kéri, és az adományozón múlik, hogy mekkora összeggel kívánja támogatni a projektet. 

ANONIM?

Az adományaikat elküldhetik névvel és elérhetőséggel együtt. Hálánk jeléül ebben az esetben a tábor végén fényképes beszámolót és köszönő levelet kap tőlünk. 
Az adományaikat elküldhetik anonim módon, és ez esetben engedje meg, hogy most MEGKÖSZÖNJÜK segítségét!

 HOGYAN VEHETEM FEL A KAPCSOLATOT?

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérem, nézze meg oldalunkat: 

web: htttp://hoppatabor.hu 

Facebook: Hoppá Kalandtábor

Email: tabor[kukac]hoppatabor.hu

Telefon: Szedik Anikó +36 70 [phone redacted]

 
---------------------------------------------------------------------------------------- 

Please support the work of the Hoppá Association so that disadvantaged children could enjoy a fantastic summer camp!

WHO ARE WE?

The Hoppá Association is a company of young adults who organize summer camps together. We started more than 10 years ago and we have given unforgettable memories to more than 500 children between 10 and 14 years of age. The core of this team consist of former students of the Eötvös József Gymnasium in Budapest. Built on their experience, Gardézia, a fictive world, was born. This year will be the seventh time that wholehearted adventurers can visit this fantastic new land.

WHAT IS IT THAT WE DO?

In course of the summer camp the children are transferred to a fictive world, Gardézia. With the help of their group leaders they have to solve new questions and exciting mysteries every day in this majestic land. The team leaders, as well as the everyday objects (like the campsite, food, cars etc…) are all part of the mythology of this fictive world, which devours kids for the whole week, from morning till night.

During the adventures the children face logical puzzles, test their skills in various competitions and sport activities while they meet dragons, elves, trolls and thousands of other fantastic creatures.

The primary goal of the camp however, is not to win all the games and competitions. The children realize throughout the week that they can only succeed if they face the obstacles and enemies together. Alone, without the support of the others, the tasks are impossible.

For this reason it is hard to categorize our camp: we guide the children in a fantastic world full of magical creatures, sport and adventures where they face the questions of the REAL world. They often get into a situation where their honour, tenacity and solidarity is tested. These experiences will benefit them in their everyday life and in the midst of everything real, long lasting friendships are made.


WHY DO WE COLLECT CONTRIBUTIONS?

Our goal is to show Gardézia to more and more children from any kind of background because we believe that roleplaying and fantasy game helps the development of creativity, problem solving capacity and the ability to work with others.

WHAT CAN YOU DO?

With your gracious contribution, we would like to take disadvantaged kids to the summer camp of the Hoppá Association.

HOW DOES COLLECTION WORK?

We start collecting in May and we continue it till the end of the first week in July. In case you decide to support our cause, you can do so by clicking the DONATE NOW button. The donations are collected in EUR and it is up to you how much you would like to donate for the project. The cost of one child is around 150 EUR.

ANONIMITY?

Contributions can be sent with name and contact info. In this case we will send a report after the camp with photographs as a token of our appreciation.

Contributions can also be made without a name. In this case we would like to THANK YOU now for your help!

HOW CAN YOU CONTACT US:

In case you are interested, please visit our website or contact us on one of the following:

 web:htttp://hoppatabor.hu 
Facebook: Hoppá Kalandtábor

Email: [email redacted]

Telephone: Szedik Anikó +36 70 [phone redacted]

Organizer

Kriszti Vámos
Organizer
Berlin

Your easy, powerful, and trusted home for help

  • Easy

    Donate quickly and easily.

  • Powerful

    Send help right to the people and causes you care about.

  • Trusted

    Your donation is protected by the  GoFundMe Giving Guarantee.